Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dinoszauruszok2

 

Csontváz

A fájlhoz képjegyzet tartozik
A legjobb állapotban megmaradt Tyrannosaurus rex, Sue csontváza a Field Természetrajzi Múzeumban (Field Museum of Natural History)

Mivel a tollakat általában a madarak sajátosságának tartják, a tollas dinoszauruszokat a madarak és a dinoszauruszok közötti hiányzó láncszemnek tekintik. Az őslénykutatók számára azonban lényegesebb a két csoport csontvázrendszerének számos közös vonása. A madarak és a dinoszauruszok csontvázának összehasonlítása és a kladisztikai analízis megerősítette a két csoport közötti kapcsolat valószínűségét, különösen a theropodák egyik ágát, a maniraptorákat illetően. Hasonlóságok figyelhetők meg a nyak, a szeméremcsont, a csukló (félhold alakú kéztőcsont), a kar és a vállöv, a lapocka, a kulcscsont és a szegycsont esetében.

Lágy szövet anatómia 

A Diplodocus is zúzóköveket nyelt le a pálmalevelek emésztésének megkönnyítésére

Az Ohiói Egyetem Patrick O'Connor által vezetett vizsgálata bebizonyította, hogy a nagy húsevő dinoszauruszok olyan összetett légzsákrendszerrel rendelkeztek, mint amilyennel a mai madarak. A theropoda dinoszauruszok (két, madárszerű lábon járó húsevők) tüdeje ugyanúgy pumpálhatott levegőt a nagy csöves csontok belsejébe is benyúló légzsákokba, mint ahogyan az a madaraknál is történik. „A madarak egyedi jellegzetességeinek őseiknél is léteznie kellett valamilyen formában”, jelentette ki O'Connor (2005-ben).

A Public Library of Science ONE című online folyóirat 2008. szeptember 29-ei számában levő Aerosteon riocoloradensis leírás szolgáltatja a legszilárdabb bizonyítékot arra, hogy a dinoszauruszok madárszerű légzőrendszerrel rendelkeztek. A CT vizsgálat feltárta, hogy az Aerosteon testüregében légzsákok helyezkedtek el.

A madarak és a dinoszauruszok közti közeli rokonság újabb nyilvánvaló jele a zúzókövek használata. Az állatok által lenyelt kövek a gyomorba jutva segítik a nehezen emészthető rostos táplálék megőrlését. A fosszíliákhoz tartozó zúzóköveket gasztrolitoknak nevezik.

 

A változó körülményekhez való sikertelen alkalmazkodás 

Lloyd és tudóstársai (2008-ban) megjegyezték, hogy a középső kréta idején, zárvatermő virágos növények a szárazföldi ökoszisztémák fontos részévé váltak, átvéve a nyitvatermők, például a tűlevelűek helyét. A dinoszauruszok ürülékfosszíliái azt jelzik, hogy, bár a növényevők már megkezdték a zárvatermők fogyasztását, a legtöbbjük mégis főként nyitvatermőkkel táplálkozott. A statisztikai elemzés módszerével megállapították, hogy, a korábbi kutatásokkal ellentétben a dinoszauruszoknak nem alakult ki sokféle új változata a késő kréta idején. Lloyd és társai véleménye szerint, a dinoszauruszoknak nem sikerült az ökoszisztémák változásait követve elég sokfélévé válniuk, ami végül a kihalásukhoz vezetett.

Lehetséges paleocén túlélők 

A madarak közé nem tartozó dinoszauruszok maradványai alkalmanként megtalálhatók a K-T határ felett is. 2001-ben Robert A. Zielinski és James R. Budahn őslénykutatók beszámoltak egy hadrosaurida lábcsontleletről, amelyet az Új-Mexikó állambeli San Juan Basinben találtak. A kőzetréteget, amelyben a fosszíliát felfedezték, a korai paleocén korra, megközelítőleg 64,5 millió évvel ezelőttre datálták. Amennyiben a kövület nem később került ebbe a rétegbe, például az időjárás hatására, akkor bizonyítékot jelent arra nézve, hogy egyes dinoszauruszpopulációk megérhették a kainozoikum első fél millió évét. További bizonyítékok kerültek elő a Hell Creek-formációból, ahol a maradványok 1,3 méteres mélységben helyezkedtek el, ami a K-T határnál több mint 40 000 évvel később keletkezett. A világ más részein, például Kínában is történtek hasonló felfedezések. Számos tudós azonban elveti a „Paleocén dinoszauruszok” elméletét, véleményük szerint ugyanis az ilyen leletek csak áthelyeződtek, például kimosódtak eredeti helyükről, majd újra betemetődtek a később keletkezett rétegekben illetve úgy vélik, hogy amennyiben helyes a rájuk vonatkozó kormegállapítás, a maroknyi túlélő paleocén dinoszaurusz jelenléte nem ingatja meg a dinoszauruszok kihalásának tényét.

Kriptozoológia 

A kriptozoológia kutatási tárgyát képező szóbeszédek között találhatók olyanok, amelyek jelenkori dinoszauruszok létezését valószínűsítik. Az afrikai Kongóból, Kamerunból és Gabonból a 18. század vége óta érkeznek beszámolók egy, a helybéliek által Mokele mbembe-nek nevezett, a mocsaras dzsungelekben élő elefánt méretű növényevő állatról, amely a szemtanúk szerint hosszú nyakkal és farokkal rendelkezik és leginkább egy sauropodára emlékeztet. Egy 2004 márciusából Pápua Új-Guineáról származó hír szerint Új-Britannia szigetének lakói egy 3 méter magas, szürke, két lábon járó ragadozó állatot láttak, ami kutyaszerű fejjel és krokodilszerű farokkal rendelkezett. Öt évvel korábban a Murray-tó közelében egy ehhez hasonló állatot figyeltek meg, melyet a szemtanúk szintén dinoszaurusznak véltek. Habár bolygónkon meglehetősen sok, nehezen megközelíthető lakatlan terület létezik, és évről évre számos új állatfajt fedeznek fel (például 1938-ban Dél-Afrika partjai közelében egy korábban kihaltnak vélt bojtosúszójú halat találtak), jelenleg nincs tudományos bizonyíték arra, hogy napjainkban is léteznének dinoszauruszfajok, így az ilyen témájú beszámolók hitelessége megkérdőjelezhető.

Aszteroida-becsapódás 

A becsapódás pillanatának művészi rekonstrukciója
A Yucatán-félsziget csúcsán elhelyezkedő Chicxulub-kráter, amelyet az a becsapódás hozhatott létre, amely a meteorit-elmélet szerint a dinoszauruszok kihalását okozta

Az aszteroida-becsapódás elméletet, mely szerint a kréta időszak végén, 65,5 millió évvel ezelőtt egy kisbolygó becsapódása okozta a tömeges fajpusztulást, elsőként Luis Walter Alvarez javasolta az 1970-es években. Alvarez szerint a Földön egyébként ritkán előforduló, de az ehhez az időszakhoz tartozó kőzetrétegekben mindenhol jelen levő irídium réteg egyértelműen bizonyítja a becsapódás tényét.[135] A bizonyíték alapján feltételezhető, hogy a mexikói Yucatán-félsziget környékén lévő 170 kilométer átmérőjű Chicxulub-krátert egy nagyjából 5–15 kilométeres kisbolygóval történő ütközés hozta létre, amely elindította a fajok tömeges kihalását.[136][137] A kisbolygó-becsapódás elméletet egy nemzetközi tudóscsoport által 2010-ben megjelentetett tanulmány bizonyítottnak találta. A tudósok nem biztosak abban, hogy mely dinoszauruszok gyarapodtak vagy fogytak a katasztrófát megelőzően. Egyes tudósok szerint a tárgy becsapódása hosszú és természetellenes lehűlést, nukleáris telet okozott a földi atmoszférában, míg mások szerint szokatlan hőhullámot indított el.

Habár a fosszilis maradványok segítségével nem állapítható meg a kihalás sebessége, a különböző modellek alapján úgy vélik, hogy a folyamat rendkívül gyorsan zajlott le. Az elméletet támogató tudósok megegyeznek abban, hogy a tömeges pusztulást közvetlen és közvetett hatások okozták: az aszteroida becsapódásából származó hő, valamint a becsapódás után felszálló és a nap sugarait visszaverő nagy mennyiségű por miatti globális lehűlés.

2007 szeptemberében, William Bottke és kutatótársai a Southwest Research Institute-nál a Colorado állambeli Boulderben, cseh tudósokkal együtt egy számítógépes szimulácót készítettek a Chicxulub-becsapódás lehetséges okának beazonosítására. Számításuk szerint 90% a valószínűsége annak, hogy 160 millió évvel ezelőtt a 298 Baptistina nevű, körülbelül 160 kilométer átmérőjű kisbolygó szülőégitestje a Mars és a Jupiter között elhelyezkedő kisbolygóövben nekiütközött egy másik, nagyjából 55 kilométeres, névtelelen aszteroidának. A becsapódástól a Baptistina darabokra tört, egy törmelékcsoportot alkotva, ami napjainkban Baptistina-család néven ismert. A számítások kimutatták, hogy egyes töredékek ütközőpályára álltak a Föld irányában, egy nagyjából 10 kilométer széles darab pedig 65 millió évvel ezelőtt becsapódott a Yucatán-félszigeten, létrehozva a 175 kilométer átmérőjű Chicxulub-krátert.

Egy hasonló, de jóval vitatottabb elmélet szerint a Nap feltételezett társcsillaga, a Nemezis Oort-felhőn történő áthaladása üstököszáport eredményezett. Az üstökösök közül egy vagy több körülbelül egy időben a Földnek ütközött, világméretű pusztulást okozva. Az egyetlen aszteroidához hasonlóan, a földfelszínt bombázó üstökösök is hirtelen globális hőmérséklet-csökkenést okoztak, amit egy hosszú hideg időszak követett.

 

A felfedezések története 

A dinoszaurusz kövületek már évezredek óta ismertek, de valódi természetük sokáig rejtve maradt; a kínaiak, akik a dinoszauruszokra a konglong (恐龍, kunglung), azaz 'rettentő sárkány' szót használták, a csontokat a sárkányénak tulajdonították. Az első írásos feljegyzés a Jin-dinasztia idején (az I. e. 4. század táján) élt Zhang Qu Hua Yang Guo Zhi című könyvében olvasható, amely egy, a Szecsuán tartománybeli Wuchengben felfedezett sárkány csontjairól számol be.Napjainkban Szecsuán Kína (és a világ) leggazdagabb dinoszaurusz-lelőhelyeként ismert. Közép-Kína falvainak lakói hosszú időn át hasznosították a hagyományos gyógyászatban a sárkánycsontoknak vélt, felszínre került dinoszaurusz fosszíliákat, és ez a szokás még napjainkban is él. Európában úgy hitték, hogy ezek a maradványok az Özönvíz előtt élt óriásoktól és más lényektől származnak.

A napjainkban dinoszaurusz csontfosszíliákként ismert tárgyakról készült legkorábbi tudományos leírások a 17. századi Angliában születtek meg. 1676-ban, az Oxford közelében fekvő Cornwallban egy mészkőlelőhelyen egy combcsont töredékre bukkantak, ami az Oxfordi Egyetem kémiaprofesszorához és az Ashmolean Museum első kurátorához, Robert Plothoz került, aki az 1677-ben kiadott Natural History of Oxfordshire (Oxfordshire természetrajza) című művében egy leírást jelentetett meg róla. Plot a kövületet egy, a ma élőknél nagyobb, ismeretlen állat combcsontjának alsó részeként azonosította, és úgy vélte, hogy egy olyan óriás lábcsontja lehet, amihez hasonlóról a Biblia tesz említést. Később a lelet elveszett, de a róla készült metszet alapján megállapították, hogy a Megalosaurushoz tartozott. A tárgyról 1763-ban Richard Brooks újabb leírást készített, és „Scrotum humanumnak” nevezte el, mivel a megjelenése egy pár emberi herére emlékeztette. Ez az elnevezés a binomiális nevezéktan szempontjából nem tekinthető helyesnek.1699-ben Sir Isaac Newton egyik barátja, Edward Lhuyd egy leírást és egy nevet alkotva végezte el az első publikált tudományos eljárást egy olyan lelethez (egy foghoz) kapcsolódóan, amiről a későbbiek során kiderült, hogy egy dinoszauruszhoz, a „Rutellum implicatumnak” nevezett sauropodához tartozik. Ezt a fosszíliát Caswellben, az Oxfordshire megyei Witney közelében fedezték fel.

1815 és 1824 között William Buckland, az Oxfordi Egyetem geológiaprofesszora több fosszilizálódott Megalosaurus csontot gyűjtött össze, és elsőként ő jelentetett meg dinoszauruszról szóló cikket egy tudományos folyóiratban. A Megalosaurus lett az első olyan dinoszaurusz nem amelyről szakszerű leírás készült. A másodikként megtalált nem az angol geológus, Gideon Mantell felesége által, 1822-ben felfedezett Iguanodon volt. Gideon Mantell felismerte a maradványok és a modern leguánok közti hasonlóságot, és 1825-ben publikálta felfedezését.

A „nagy gyíkok kövületeinek” tanulmányozása hamarosan egyre nagyobb érdeklődést váltott ki mind az európai, mind pedig az amerikai tudósok között, 1842-ben pedig az angol őslénykutató, Richard Owen megalkotta a „dinoszaurusz” szót. Owen felismerte, hogy az Iguanodon, a Megalosaurus és a Hylaeosaurus maradványai számos hasonlósággal rendelkeznek és emiatt úgy döntött, hogy önálló taxonómiai csoportba kell besorolni őket. Viktória királynő férjének, Albert hercegnek a támogatásával a londoni South Kensingtonban megalapította a Természetrajzi Múzeumot, ahol a biológiai és földrajzi leletek mellett, a dinoszaurusz kövületeket is kiállították.

Amerikában hivatalosan 1858-ban fedezték fel az első dinoszauruszt, a New Jersey-i kisváros, Haddonfield márgabányájában (habár korábban is találtak már kövületeket, azokat nem sikerült beazonosítani). A faj a felfedezője William Parker Foulke után a Hadrosaurus foulkii nevet kapta. Ez a lelet rendkívüli fontosságú, ugyanis ez volt a legelső, majdnem teljes egészében előkerült dinoszaurusz csontváz (legelőször 1834-ben az angliai Maidstone-ban találtak hasonlót), valamint ez volt az első olyan, amely egyértelműen egy két lábon járó lényhez tartozott. Mindaddig a tudósok úgy vélték, hogy a dinoszauruszok a gyíkokhoz hasonlóan négy lábon jártak, ez a forradalmi felfedezés azonban megváltoztatta a róluk alkotott elképzeléseiket és a hatására valóságos dinoszauruszmánia söpört végig az Egyesült Államokon.

Edward Drinker Cope, (19. századi fénykép)
Othniel Charles Marsh, (19. századi fénykép)

A dinoszauruszmániát jól példázza az Edward Drinker Cope és Othniel Charles Marsh közti heves rivalizálás. Kettejük új fajok felfedezésért való versengése csontháború néven vált ismertté. Az ellentét feltehetően akkor kezdődött, amikor Cope hibásan rekonstruálta egy Elasmosaurus csontvázát, ugyanis tévedésből az állat fejét a csontváz farka végéhez illesztette. A két tudós közti harc mintegy 30 éven át tartott és 1897-ben Cope halálával végződött, aki a teljes vagyonát ráköltötte a dinoszauruszvadászatra. Marsh azért aratott győzelmet, mert kapcsolatai révén támogatást kapott az Egyesült Államok Geológiai Szolgálatától. Sajnálatos módon számos dinoszauruszlelet sérült, illetve semmisült meg a két rivális durva módszerei miatt: gyakran megesett például, hogy a kövületek felszínre hozásához dinamitot használtak (ami a mai őslénykutatók számára megdöbbentő lehet). Emellett azonban nagy hatással voltak az őslénytan fejlődésére: Marsh 86 és Cope 56 felfedezésével összesen 142-vel nőtt az ismert dinoszauruszfajok száma. Cope gyűjteménye jelenleg a New York-i Amerikai Természetrajzi Múzeumban található, míg Marsh leletei a Yale Egyetemen, a Peabody Természetrajzi Múzeumban tekinthetők meg.

1897 után a dinoszauruszkövületek utáni kutatás idővel valamennyi kontinensre átterjedt, beleértve az Antarktiszt is, ahol elsőként egy ankylosaurust találtak 1986-ban, a Ross-szigeten, ami az Antarctopelta oliveroi nevet kapta, majd 1994-ben egy tudományos folyóiratban hivatalos leírást jelentettek meg az első antarktiszi fajról, a Cryolophosaurus elliotiról.

Napjainkban intenzív kutatás folyik Dél-Amerikában (különösen Argentínában) és Kínában. Kínából számos kivételes tollas dinoszauruszfaj került elő, köszönhetően a fosszilizálódásnak kedvező földrajzi adottságoknak és a száraz klímának.

 

 

images556.jpg

 
 
 
 

 

 
 

 

Képgaléria


Utolsó kép


Facebook


Archívum

Naptár
<< Július / 2016 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 22597
Hónap: 310
Nap: 10